Attila halála és temetése

A hunok fényes csillaga, istennek ostora, a világverő Attila férfikorának derekán váratlanul halt meg. A hun király halála gyásszal töltötte meg a hunok szívét, és félelemmel az ellenségét, amely most már a fiaitól kezdett félni. Réka királyné halála után, amikor a gyásznak vége szakadt, Attila egy Ildikó nevű szépséges szép lánnyal akart házasságra lépni. Nagy vidámsággal rendezték meg a lakodalmat, Attila maga is sokat ivott örömében, pedig egyébképpen mértékletes volt. Amikor álomra tértek, Attilának megindult az orra vére, s minthogy hanyatt feküdt, a vér a torkába folyt és megölte, így halt meg ágyban, sebesülés nélkül, a harcban dicsőséges király. A következő reggelen a szolgák csak várták, várták a király ébredését, de amikor nem nyílt a sátor, rosszat sejtettek, berohantak, hát Attilát ott találták holtan az ágyán, Ildikó pedig ott siránkozott a másik ágyban a takaró alatt. Egymás után jöttek a hun vitézek halottnézőbe. Elbúcsúztak a vezértől, a hunok csillagától, istennek ostorától. De nem könnyel búcsúztak: hajukat levágták, arcukat késsel meghasogatták, hogy vérrel gyászolják meg a királyt. Égi jel is mutatta a király halálát. Martianus császár, Kelet uralkodója olyan álmot látott, hogy Attila íja eltörött. Ebből megértette, hogy a hunok királya, a rómaiak legnagyobb ellensége meghalt. Ezután Attila testét szépen megmosták, felöltöztették, és egy mező közepén, selyemsátor alatt elhelyezték. A hunok lóra pattantak, és azt a helyet, ahol a király feküdt, sebes paripájukon körülnyargalták. És ahogy lovagoltak, ilyen gyászéneket mondtak: Attila, Attila, hunok nagy királya, Mundzuk sarjadéka, híres maradvája! Te ura, királya szittyák s germánoknak, Valál hódítója a rómaiaknak: Napnyugotiaknak, napkeletieknek, Valál rémülete, valál iszonyata Te minden népeknek! De ha könyörögtek, megengesztelődtél, Adófizetéssel te megelégedtél, Mindez nagy dolgokat te megcselekedted, Ez világnak hódítását mind te végbevitted, S sebzetlen maradtál! Ármányság, árulás meg is meg nem ejtett, Sűrű ellenség el sem is veszejtett, Haj! mégis meghaltál! Valál vigasságban, fekvél nyoszolyádban, Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban, Meglepett a halál a te mély álmodban, Hunok nagy királya, Mundzuk maradvája! Hajh! ki mondja ezt halálnak, Az orozva járó álmát! Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál! Rajtad bosszút nem állhatunk, Beléd kardot nem márthatunk! Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál! (Benedek Elek fordítása) Ezzel a siratóénekkel elsiratták, azután a torral elbúcsúztatták Attilát. A toron nagy evés-ivást rendeztek: a szomorúságot a vigalommal összekapcsolták. Attila holttestét titkos éjjel temették, a föld mélyébe elrejtették. Fegyvereit, kincseit mind mellé tették a koporsóba. Az első koporsót aranyból, a másodikat ezüstből, a harmadikat pedig kemény vasból készítették. Ezzel azt fejezték ki, hogy Attila minden népet legyőzött, és a világ minden fényét és pompáját elnyerte. Amikor a rabszolgák a sírt betemették, egy sereg hun íjász körülvette őket, és mind egy szálig elpusztította azokat, akik a temetés helyét ismerték, így aztán azok, akik temettek, találkoztak azzal, akit eltemettek. Attila sírját azóta sem találták meg, a hun királynak csendes a nyugodalma.